KEOP nyitórendezvény, sajtómegjelenések

Sopron tv:

 

 

 

Pulzus tv 2010 szeptember 28.:

 

 

Kisalföld:

 


2010-ben mi is ott voltunk a kutatók éjszakáján!

Égig érő zöld virágok /Cserpes Tamás/: 18.30-20.00 h

A megsebzett szarvas szobornál

 

Mérgező kedvencek a lakásban /Kapócs István/: 19.30-22.00 h

Üvegház

 

Mesélő virágok, virágmesék /Ezerné Lóth Annamária/: 18.30-22.00 h

L épület (az üvegház mellett)

 

Természet játékai /Kui Biborka/: 17.30-22.00 h

Üvegház

 

Folytatás itt.


Botanikuskertek hétvégéje

Idén 2010. szeptember 10-12. között immár harmadik alkalommal került megrendezésre a Botanikus Kertek Hétvégéje rendezvény, mely az előző évekhez hasonlóan a Növényünnep keretében a Fővárosi Állat-és Növénykertben kapott helyet.

A három napos rendezvény nyitónapja egyben szakmai nap* is volt, érdekes és értékes előadások sorozatát hallgathatták az érdeklődők.

A különböző egyetemek és az ország nagyobb botanikus kertjei mellett a Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Karának Egyetemi Élő Növénygyűjteménye is részt vett a rendezvényen. Számos poszter, rövid, ismertető kisfilm, színes, többnyelvű kiadvány segítségével igyekeztek a botanikus kert munkatársai ismertetni a kert nevezetességeit, munkáját, eredményeit, életét. A kiállítás méltó keretét látványos virágkötészeti kompozíciók nyújtották, melyeket számos látogató csodált meg. A gyerekek számára játszóházat alakítottak ki munkatársaink, ahol játékosan fejleszthették a természettel, erdővel, fával, környezettel kapcsolatos tudásukat, kipróbálhatták kézügyességüket különböző típusú madáretetők készítésével, valamint kreativitásuk is teret kapott a termésekből, levelekből, préselt virágokból készült alkotások során.

A rossz idő ellenére nagyon sok érdeklődőt odavonzottak a sátorban felsorakoztatott érdekességek, több érdeklődő jelezte, hogy meglátogatja botanikus kertünket.

Folytatás itt.